Iskolakezdés idején (kb. 7 éves korban) van szükség az ún. keresztharapások kiszűrésére, megoldására. a felső metszőfogak normál harapás esetén az alsó metszők elé harapnak, keresztharapás esetén ez fordított. Ez a helyzet azonnal korrigálásra szorul, mert az állcsontok és a lágyrész növekedését negatívan befolyásolja.
A kisiskolás időszak alatt (7-10 éves korban) a szűk állcsontok tágítására van lehetőség, kezdetben kivehető, később rögzített készülékekkel, míg a tinédzser korszak eleje (12-14 éves kor) a funkciós, azaz a növekedést befolyásoló készülékek ideje. Ekkor nagyon szép eredményeket lehet elérni, ha a páciens is együttműködő.
A középiskolás időszak (14-18 éves kor) a rögzített készülékekkel végzett kezelések korszaka. Ilyenkor lehet beállítani a fogak tökéletes tengelyállását, a jó harapást, a növekedés befejeződéséig, ami lányoknál kb. 16, fiúknál 18-20 éves korig tart, követni kell az elért eredményt. Ekkor merülnek fel a bölcsességfoggal kapcsolatos kérdések: kifér-e, ha nem, szükséges-e eltávolítani.
Aki nem volt olyan szerencsés, hogy gyermekkorában megfelelő időben, megfelelő kezelésben részesült, annál nagy valószínűséggel felnőtt korban jelentkeznek fogszabályozási problémák. A technológiák fejlődésének és a csont átépülési képességének köszönhetően lehetővé vált a felnőttkori fogszabályozás. Felnőttkorban szükség lehet kombinált kezelésekre, azaz a fogszabályozás előtt például fogtömésre, fogkő eltávolításra, netán gyökérkezelésre, fogpótlásra, ha az eset megkívánja ezt.
Ha elszánt vagy és tenni szeretnél a mosolyodért, önbizalmadért, gyere el fogszabályozási konzultációnkra. Komplex szűrést és állapotfelmérést végzünk, mely során megbeszéljük a lehetőségeket és a szükséges teendőket.